2007 május


2007.05.30.

Kozármisleny városi rangra terjesztve!


265-ről 274-re nőhet Magyarországon a városi rangú települések száma. Lamperth Mónika önkormányzati és településfejlesztési miniszter összesen 9 nagyközséget terjeszt fel Sólyom László köztársasági elnöknek a címre, ugyanis ő hozza meg a végső döntést. Kilenc nagyközség városi rangra emelését terjeszti elő Lamperth Mónika önkormányzati és településfejlesztési miniszter Sólyom László köztársasági elnöknek - írj a Vasárnapi Hírek.

Február végéig 19 település adott be pályázatot, az eredeti lista a döntés előkészítése alatt szűkült 9-re.

Az esélyes városok:
Ács (Komárom-Esztergom), Alsózsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén), Biatorbágy (Pest), Bük (Vas), Kozármisleny (Baranya), Körösladány (Békés), Maglód (Pest), Mándok (Szabolcs-Szatmár-Bereg) és Törökbálint (Pest).
(forrás: FH, Vasárnapi Hírek)



2007.05.29.

Önkormányzati ülés

Kozármislenyi Önkormányzat Képviselő-testület 2007. május 29-én (kedden) 18 órakor ülés tart
Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme (Kozármisleny, Pécsi u. 124.)

Napirendi pontok:
1./ Új képviselő beiktatása, eskütétele Előadó: Troszt Veronika Helyi Választási Bizottság elnöke
2./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról Előadó: Völgyesi Gyula polgármester
3./ Janikovszky Éva ÁMK Alapító okiratának módosítása Előadó: dr. Bíró Károly jegyző
4./ Az Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 1/2007. (III.01.) Ök. sz. rendelet módosítása
Előadó: Völgyesi Gyula polgármester
5./ Vara-Bau Kft telekvásárlási ügye (2988 hrsz)
Előadó: Gyöngyösi Tibor Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke
6./ Kovács és Fiai Kft rendezési terv módosítási kérelme
Előadó: Gyöngyösi Tibor Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke
7./ Hozzájáruló nyilatkozat kápolnaépítéshez a Horvát Kisebbségi Önkormányzat részére
Előadó: Gyöngyösi Tibor Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnöke
8./ Helyi védettségű épületek pályázatainak elbírálása Előadó: dr. Nagyváradi László képviselő
9./ Helyi védettségű ingatlanok felülvizsgálata Előadó: dr. Bíró Károly jegyző
10./Hulladékgazdálkodási terv felülvizsgálata Előadó: dr. Bíró Károly jegyző
11./ Tájékoztatás a kozármislenyi Kistérségi Napok rendezvényről
Előadó: Kölcsey-Gyurkóné Baka Sára művelődésszervező (szóbeli előterjesztés)
12./ Közoktatási Társulás létrehozása Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésével
Előadó: dr. Bíró Károly jegyző
13./ Idősek nappali ellátására intézményalapítás
Előadó: Völgyesi Gyula polgármester (szóbeli előterjesztés)
14./ Egyebek



2007.05.29.

Civilek együtt Pünkösd hetében

Ismét bizonyított az összefogás.
Az idén, nagyon jó kezdeményezésre, a Német Kisebbségi Egyesület a pünkösdi ünnepkör szellemében állította össze rendezvény - sorozatát.
Községünk "szépkorú " lakossága igen fogékony a kultúrára, főleg a mások sajátos szokásaira, ezért nagy számmal vettünk részt a közös együttléteken. Élvezhettük Heil Helmut német táncokról tartott vetített képes előadását. Imre Mária, muzeológus és férje, Lantos Miklós fotóművész a sváb települési formákkal ismertetett meg bennünket. Tám László gyönyörű képeivel együtt utazhattunk a német ajkú településeken át és állhattunk meg egy - egy út menti kereszt előtt.
Még a szánkban van azoknak a speciális ételeknek az íze, melyeket kóstolhattunk a helyi asszonyok jóvoltából.
Azt hiszem sokáig nem megy feledésbe a bólyi kirándulás sem, melyet egy szederkényi borkóstolás zárt. Ezen az úton láthattuk a sváb szorgalom eredményét. A takaros portákat, a mindenre oda figyelő városközpont kialakítását. A köztéri padokon pihenni tudtunk, a tiszta csobogó szökőkútra vágyakozva néztünk.
Bizakodunk, hogy az ünnepi misén és a koszorúzáson a tőlünk megszokott létszámban leszünk jelen.
Tarcsay Gyöngyvér egyesületi elnök




2007.05.29.

Nyílt nap az iskolában

Képviselőként, örömmel tettem eleget a JÉ ÁMK igazgatója meghívásának.
Az intézmény egy pályázat kapcsán a tanulók képességeihez igazítva készítheti fel őket az egyre magasabb követelmények teljesítésére. Tanárként is tapasztalhattam, hogy milyen hatalmas felkészülés előzi meg az ilyen szisztéma szerinti óra megtartását. Látszólag a nevelő háttérben mozog, de a " tanuló csinálta "helyzeteket azonnal - testre szabott feladatokkal kell - orvosolni. Ezt nem lehet másként tenni, mint nagyon jó kapcsolat kialakítással gyermek, tanár és szülő között. A lexikális tudáson kívűl a lelki érzékenység nagyon meghatározó.
Az órákon résztvevő szülők száma is megnyugtató volt. Olyan érdeklődővel is találkoztam, akinek a csemetéje csak szeptemberben kezdi ezt a felkészítési formát.
Külön örültem az óvónők jelenlétének. A " ballagó " ovisok nevelői is láthatták a fejlődést illetve rákészülhetnek az új módszerre.
Az osztálylétszámok ember közeliek. Csak ilyen körülmények között lehet felelős, eredményes munkát folytatni.
Ez a délelőtt is bebizonyította, hogy a Janikovszky Éva ÁMK hallatja hangját, fogékony az újra, s érdemes a fárasztó buszozás helyett itt tanulni.
Tarcsay Gyöngyvér




2007.05.29.

Sporthírek

GYőzelemmel és egy ezüstéremmel búcsúztak az idei évtől a lányok!
Ifi-serdülő siker
RSG verseny a csarnokban




2007.05.28.

A Két Szekér Fogadó menüajánlata május 28 - június 3-ig
tovább>>




2007.05.27.

Első helyen az NB III-as labdarúgó csapat!!!

Miután a Szentlőrinc 1-3 arányban kikapott Marcalitól, így Kozármisleny csapata várhatja az élről az utolsó fordulót, amit a jelenlegi második Szentlőrinc ellen játszanak június 2-án szombaton 17 órától a mislenyi arénában. A meccs után utcabál, fergeteg, őrület.
Aki tud jöjjön szombaton szurkolni a csapatnak, döntetlen esetén is Kozármisleny a bajnok!




2007.05.26.

Új letölthető videók!!!
tovább>>




2007.05.26.

Gyermeknapi fotógaléria
tovább>>




2007.05.26.

Sporthírek

Kézilabda mérkőzés dömping Kozármislenyben

Dombóvár
Kupa búcsú




2007.05.23.

Új letölthető videók!!!
tovább>>



2007.05.23.

Tám László kiállítása

A Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében megnyílt a művelődési házban Tám László fotóművész kiállítása. Az óvodások német tánca után Englenderné Hock Ibolya köszöntötte német és magyar nyelven a nagy számú közönséget, majd röviden bemutatta a művész tevékenységét, szólt pár szót a magyarországi németekhez kapcsolódó képeiről. Ezután a művész bemutatkozó szavai következtek és diaporáma bemutatót tartott. Végezetül a Kisebbségi Egyesület klubszobájában láttuk vendégül az érdeklődőket, sváb ételekből kínáltunk kóstolót, melynek nagy sikere volt.
Hurton Györgyné






2007.05.23.

Új ALJAS KÚSZÓBAB lemez
tovább>>











2007.05.21.

Sporthírek

Gólzáporos mérkőzésen újabb győzelem!
Rangadót nyert az U19
Nem sikerült az előzés


2007.05.21.

Pünkösdi programok


A Kozármislenyi Német Nemzetiségi Egyesület és a Német Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja Önt a 2007. évi pünkösdi rendezvénysorozatára.

Május 21. hétfő 17.30
Tám László kiállításának megnyitója a művelődési házban diaporáma-bemutatóval.
Ezt követően kóstolót kínálunk sváb ételekből.

Május 27. vasárnap 17.00
Mise a Ferences templomban

Május 28. hétfő 9,45
Koszorúzás a világháborús emlékműnél.

Május 29. kedd 18.00
Englenderné Hock Ibolya előadása német népviseletekről a művelődési házban.




2007.05.21.

Póker

2007. május 28-án (pünkösd hétfőn) 10 órától megrendezésre kerül az II. Misleny Tour Texas Hold'em pókerverseny a KOMISZ szervezésében. A verseny helyszíne a Kozármislenyi Művelődési Ház (Malibu) színházterme.

A résztvevők száma max 36 fő (jelentkezzetek minél előbb,mert ha megtelik akkor ezt már nem tehetitek meg!)

A nevezési díj 2500 ft/fő.
Értékes nyeremények!
Várjuk jelentkezéseiteket!
Jelentkezni lehet: a helyszínen,
Szilágyi Imrénél(tel.:06-30-300-38-07) és
Topp Tibornál (tel.:06-20-527-44-21) és a komik1@vipmail.hu-n.



2007.05.19.

Kézilabda meccs időpontváltozás!
A Nagykanizsa elleni szombati NB II-es női bajnoki mérkőzés 18 óra helyett 16 órakor lesz!

Míg a az NB III-as Kozármisleny-Hercegszántó kézilabda mérkőzés elmarad, helyette a lányok a szurkolókkal és baráti körükkel mérkőznek egymás ellen 18 órától.



2007.05.19.

A Két Szekér Fogadó menüajánlata május 21 - 27-ig
tovább>>



2007.05.19.

Iskolások mesevetélkedője
tovább>>




2007.05.19.

KOMISZ hírek

2007.május 31. 17:00 óra Művelődési ház, Ifjúsági klubok, mint a közösségfejlesztés eszközei című konferencia A KOMISZ szervezésében Amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2007. június 8-10. I. KOMÜNA FESZTIVÁL

A már biztosan fellépő zenekarok:

07. 06. 08 Péntek:
12:00 órakor kapunyitás, utána sátor felverés, ismerkedés a helyszínnel stb ...
16:00- Rocketz for Sunday - Pécs
20:00- Boogie Mamma - Bp.
22:00- SKA-PÉCS - Pécs

07. 06. 09 Szombat
16:00- FRiiX - Pécs
20:00- ZAGASTIC - Pécs
22:00- SKAFUNDERZ - Debrecen

A koncertek után 04:00 óráig Zsigabá és Fókaman biztosítja a hangulatot.
jegyinfo: komik1@vipmail.hu, 06-30-300-38-07, 06-30-594-45-92


2007.05.19.

Pénzügyi bizottsági ülés


Ülést tartott május 15.-én a pénzügyi és településfejlesztési bizottság.
A bizottság az alábbi kérdéseket vitatta meg és terjeszti a képviselő testület elé:
-Kerékpáros játszópálya kialakítása a település gyerekei számára,
-Művelődési ház új szárnyának tetőtér beépítési pályázata,
-Vállalkozó építési telek vásárlási szándéka,
-Rendezési terv módosítási kérelem,
-Horvát Kisebbségi Önkormányzat kápolna építési kérelme önkormányzati tulajdonú területen,
-Helyi védettségű épületek homlokzat felújítási pályázatai,
-Hulladék gazdálkodási terv felülvizsgálata,
-Kultúrház bérleti dijak megállapítása,
-Épületek helyi védettségének felülvizsgélata.
-Magánszemély zöldséges pavilon felállítási kérelme.
A kibővített ülés résztvevőit a bizottság elnöke tájékoztatta a lakóterület kialakítási,
valamint az uszoda építési projektek előkészítésének állapotáról.
Gyöngyösi Tibor Pénzügyi és Településfejlesztési bizottsági elnök.



2007.05.16.

Közlekedési baleset

A mai napon a Községházánál lévő útkereszteződésben szenvedett balesetet két gépkocsi, illetve annak utasai, feltételezhetően elsőbbség meg nem adása miatt. A helyszínre elsőként (a tegnapi tóbaeséshez hasonlóan) a mentőszolgálat helikoptere érkezett meg.





2007.05.16.

Szerencsés kimenetelű baleset a látványtónál

Tisztelt Olvasó!
Az alábbi pár sort információ töredékekből írtam. Lehet, hogy nem teljesen pontos az események leírása, de a lényeget tartalmazza.
Három kisgyermek - testvérek - tartott haza az iskolából és az óvodából kedden délután a foglalkozások végeztével.
A gátnál játszottak, majd - maguk sem tudták elmondani hogyan -egyikőjük belecsúszott a vízbe. Talán rajta akartak segíteni a testvérei. Nem tudjuk pontosan. Ezen a részen a víz mélysége meghaladja a három métert. Egy pillanat alatt történhetett mindez.
Szerencse a bajban, hogy Jónásné Rulek Valéria észrevette a gyerekeket a vízben. A közben odaérkező Schwarcz Lászlóné kolléganőnket hátrahagyva segítségért rohant Molnár Csilla doktornőhöz, aki asszisztensével, Novák Nikolettel azonnal a helyszínre sietett.
A kislányban volt még annyi erő, hogy kolléganőnk bíztatására egyik testvérét fogva a part felé tudott evickélni. Az ő kezét megfogva két gyermeket Schwarcz Lászlóné húzott ki a partra.
Novák Nikolett bement a vízbe a harmadik gyerekért, így őt is sikerült kimenteni.
Dr Molnár Csilla életmentő beavatkozása után a mentők beszállították a gyerekeket a kórházba.
Tudomásunk szerint jól vannak.
Pillanatokon múlt minden és négy emberen:
Jónásné Rulek Valérián, aki észrevette a gyerekeket és a segítségükre sietett,
Schwarcz Lászlónén, aki kettő gyermeket kimentett,
Novák Nikoletten, aki a vízből kimentette a harmadik gyermeket,
Dr. Molnár Csillán, akinek köszönhetően életben maradtak.

Fontos, hogy újból és újból felhívjuk a gyerekeink figyelmét a veszélyforrásokra. Ezt teszi az óvoda, az iskola, és erre kérjük a szülőket is.
Ez most egy szerencsés kimenetelű figyelmeztetés volt mindannyiunknak.
Porvay József

Mindenkinek összeszorul a szíve, ha szirénák süvítenek. Különösképpen akkor, ha gyermek kerül bajba.
Kedves Vali, Éva, Csilla és Niki!
Köszönjük nektek, hogy megőríztétek lélekjelenléteteket, s kíváló szaktudással megmentettétek a három pici életét.
Tarcsay Gyöngyvér





2007.05.16.

A Kozármislenyi Televízió 2007/20. heti adásai
tovább>>



2007.05.16.

Gyermeknapi programok - rendkívüli időpontban

Kedves Gyerekek!
Szeretettel meghívunk benneteket 2007. május 20-án tartandó Gyermeknapra amelyet a Művelődési Házban és környékén tartunk. Reméljük, hogy az örömötökre összeállított programok elnyerik tetszéseteket és jóérzéssel gondoltok majd vissza erre a napra!

Délelőtt 10 -13 óra között
Piciknek: Zene-bölcsi , játékos foglalkozás óvónők felügyeletével a Klubban 10 -12 - ig.
Kicsiknek:Kézműves foglalkozás a Színházteremben a Bújj,bújj zöldág Egyesület szervezésében 10-12-ig.
Nagyobbaknak:A tó mellett egy Honfoglaló tábort építünk föl ( igazi jurtával), ahol megismerkedhettek honfoglaló őseink életmódjával, szokásaival. Lesz íjász bemutató és - gyakorlás, lovagoltatás, nemezelés, és rajzolás 10 -13-ig
Sportversenyek - ügyességi vetélkedők , horgászverseny 10 -12-ig.
Mindezek mellett ingyenesen lehet körhintázni és a Ház melletti védett helyen felállított légvárban ugrabugrálni!

Délután 14 -18 óra között
Piciknek: Játékos foglalkozás óvónők felügyeletével a Klubban 14 -15-ig.
Kicsiknek: Kézműves foglalkozás az Ált. Iskola tanárai irányításával és szabad kézműveskedés a Színházteremben 14 -16-ig.
Nagyobbaknak: Kerékpáros akadályverseny a Ház mellett 13.30 -15-ig.
Tini - dizsi 18 -20-ig.
Családi szabadtéri zenés programok:
15 -16-ig a felállított színpadon Vásárfia - jelmezes, zenés gyermekműsor a Holló Együttes előadásában!
16 - 17 .30-ig Bemutatkoznak a kozármislenyi táncegyüttesek és művészeti csoportok gyermek előadói
( Tornádó, Piruett, Hipp-hopp Tánccsoport, Színjátszók)
Mindezek mellett még sok-sok meglepetés….
Szeretettel várunk benneteket ! Művelődési Ház szervezői



2007.05.16.

Szomszédvárak találkozója

Somogy, Tolna, Baranya nyugdíjasai találkoztak községünkben.
A kultúra jegyében táncosok, verselők, énekesek, hagyomány őrzők mutatták be tudásukat. Vásárosdombó, Dombóvár, Darány, Dalmand, Mozsgó, Kaposvár mellett természetesen a hazai " Melódia " énekegyüttes is szerepelt. A fesztivált meglátogatták Szederkény, Nagykozár időskorú napközisei is.
Völgyesi Gyula polgármester megynyitója után Toller Lászlóné, Marika néni a Nyugdíjasok Baranya Megyei Képviseletének nevében szólt az egybe gyűltekhez. A fesztivál zárásaként Baka Sára a Művelődési Ház kultúrális szervezője értékelte a szereplők munkáját.
A 160-170 " szépkorú " ismételten egy szép napot töltött együtt.
Tarcsay Gyöngyvér egyesületi elnök



2007.05.15.

Európa Uniós oktatási program a JÉÁMK-ban

Sokszor elhangzott már, hogy az idei tanévtől bevezetésre került iskolánkban az Európai Unió által támogatott kompetencia alapú oktatás.
De mi is ez a kompetenciafejlesztés? Lényege a képességfejlesztés cselekvéssel, játékkal, sokféle tevékenységgel, gyerekekhez mért tempóval és mértékkel. Olyan ismeretek elsajátításával, amelyek egész életükre megalapozzák a gyakorlatban felhasználható tudásukat.
Mindez nagyon hiányzik ma a magyar oktatásból.
Az a célunk, hogy a nálunk tanuló gyerekek örömmel, jókedvvel tanuljanak és hasznosítható tudást szerezzenek.
Ez a program alkalmas ezeknek a céloknak a megvalósítására.
Egy most induló cikksorozat keretében be szeretnénk mutatni önöknek, hogy miben más a szemlélete és a gyakorlata a HEFOP programnak.
Porvay József igazgató



2007.05.15.

Szövegértés-szövegalkotás fejlesztése magyar órákon az első osztályban.

Ebben a tanévben egyre gyakrabban hallani iskolánkkal összefüggésben ezt a rövidítést HEFOP.
Miért is merül fel ez a szó oly gyakran? Iskolánknak nyertes pályázóként e tanévtől lehetősége nyílt egy szemléletben és gyakorlatban megújuló programot bevezetni az első, ötödik és hetedik évfolyamon matematika és magyar tantárgyak keretében.
Hogyan valósul meg mindez az első osztályban magyar órákon?
A program célja, hogy a kisiskolások nevelésének legkiválóbb hagyományait megőrizve és továbbfejlesztve, az alternatív pedagógiák jól bevált gyakorlati tapasztalatait felhasználva, új utakat keressünk a kisiskolások beszéd kultúrájának, a szövegértés, szövegalkotás kompetencia-területének - a mainál eredményesebb fejlesztéséhez.
A tanévet hat-hetes alapozó szakasszal kezdtük melynek célja az olvasás, írás tanulásához szükséges alapképességek, készségek fejlesztése volt. Mindez sok mozgással, ritmusgyakorlattal, mondókával, játéktanulással, kézügyességet fejlesztő tevékenységekkel valósult meg.
Napi képességfejlesztő tevékenységeinkhez tartozik egész évben a beszélgetőkör, mesehallgatás, ritmustevékenység.
A betűk mesékkel érkeztek, játékok, állatok hangoztatásával. De nemcsak helyesen ejteni, olvasni, hanem fonomimikai jelekkel elmutogatni is megtanultuk őket.
A betűtanulást is sok játék kísérte, megalkottuk testünkkel, kijártuk, megformáztuk őket. A betűk írását hosszas előkészítés után kezdtük el, amikor a gyerekek már minden nehézség nélkül, könnyedén, felkészülve vehették ezt az akadályt.
Különféle módon írtunk padra, nagyalakban, homokba, egymás hátára, betűkből képeket alkottunk. A sok játékos tevékenység közben észre se vették mennyit ügyesedtek, okosodtak úgy, hogy mindenki a saját ütemében, képességei szerint haladhatott.
A program másik nagy előnye, megkönnyíti a váltást az óvoda és iskola között.
Fontos, hogy ez az átmenet, mely nagy változás egy gyermek életében, örömteli lehessen a gyermekek, de a szülők számára is. Ennek érdekében a legfontosabb, amit a kezdetekkor szem előtt kell tartanunk, hogy a jó iskola az óvoda folytatásaként játszva tanítja a gyerekeket. Ennek a szemléletnek a kialakításában is nagy segítséget nyújt ez a program.



2007.05.14.

Kosár meccs kedden

Kosárlabda férfi NB2 országos legjobb 8 közé kerülésért:
Kozármisleny SE - Szeged
2007.05.15. Kedd 19.45, Kozármisleny Sportcsarnok
Gyere, szurkolj nekünk!




2007.05.14.

Változás a Képviselő-testületben!

A Baranya megyei Bíróság jogerős végzéssel megállapította, hogy Dr. Reisz Györgynek a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal fennálló közszolgálati jogviszonya összeférhetetlen a Kozármislenyi önkormányzati képviselői tisztségével. Az összeférhetetlenség kimondása érdekében a pert a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal indította. A Bíróság döntésével a képviselő úr képviselői tisztsége megszünt, ezért a Helyi Választsái Bizottság várhatóan a május végi testületi ülésen beiktatja az őszi önkormányzati választáson soron következő legtöbb szavazatot kapott képviiselő-jelöltet képviselői tisztségébe.

dr. Bíró Károly jegyző




2007.05.14.

Lamperth Mónika Kozármislenyben

Május 12-én szombaton Kozármislenybe látogatott Lamperth Mónika önkormányzati és területfejleszési miniszter Petrétei József igazságügy miniszter társaságában. A délutni érkezést követően Völgyesi Gyula poolgármester vezetésével megtekintették az új községházát, a református templomot, a Janikovszky Éva ÁMK-t, a sportcsarnokot, a művelődési házat, a Dorotha otthont és a közeljövő fejlesztéseinek területeit. Ezt követöen egy rövid prezentáció és ebéd várta a vendégeket a községházán.
A látogatásról hosszab beszámolót láthatnak a Kozármislenyi TV szerda esti adásában.
Néhány sajtóvisszhang a látogatásról:
Pécs TV
MTV Híradó




2007.05.14.

Sikeresen "piruetteztek" a diákolimpián
tovább>>




2007.05.14.

Új letölthető videók!!!
tovább>>




2007.05.14.

Sporthírek

Megnyertük a Nagyatád elleni rangadót!
BAJNOKCSAPAT!!!
Zalaegerszeg is kipipálva
Győztek az ifik is
Thai-Box eredmények Budapesten



2007.05.14.

Felszállt az Erdei űrhajó
tovább>>




2007.05.14.

Közkívánatra ismét Humorest Kozármislenyben

A hatalmas sikerű májusi rendezvény után ismét közkedvelt humoristák veszik birtokba a sportcsarnok színpadát.
Június 2-án 19 órától a L'art Pour L'art társulat, Koltai Róbert, Forgács Gábor és Kiss Ádám szórakoztatja a közönséget.
Szem nem marad szárazon - ez garantált.








2007.05.14.

Szépkorú hírek


A szépkorúak háza táján megint történt egy s más.
Rómáról, a szent városról vetített képes előadást tartott Faltis Róbert. A még nem a klubhoz tartozók is szép számmal érdeklődtek. A TV - ben elhangzott interjú hatására megnövekedett a támogatott ebéd igénylőinek száma. A szerda és pénteki alkalmakat egyre többen látogatják. Köszönhető ez Zsédenyi Angéla néninek is,aki fáradhatatlanul keresi, kutatja a gondoskodásra szorulókat. Május 9 - én az óvodások köszöntötték a nagyikat és a dédiket. A kicsik választ is kaptak, mert az idősek gyerekkori mondókákkal, versekkel köszönték meg a kedves műsort. No és ne feledkezzünk meg a terülj - terülj asztalkámról sem. A nagymamák finom süteményekkel vendégelték meg az ovisokat és az óvónéniket.
Május 11 - én Somogy, Tolna, Baranya nyugdíjas klubjainak részvételével kultúrális fesztiválnak ad otthont a Művelődési Ház.
Tarcsay Gyöngyvér szociális koordinátor



2007.05.10.

Új letölthető videók!!!
tovább>>




2007.05.10.

Kerékpáros zarándok Kozármislenyben

Május 14-én hétfőn Rómából Pécsre érkezik Ferkó Zoltán zarándok, aki 3000 km-es figyelemfelkeltő kerékpáros zarándoklatra indult, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a csángók anyanyelvi vallásgykorlatának hét évszázados sérelmére.

Az Újpetre irányából érkező zarándokot május 14-én 13 órakor várjuk Kozármislenyben a Flüei Szent Miklós templom elött, és kerékpáros díszkísérettel vonulunk be Pécsre a Széchenyi térre. Útvonal: Mohácsi út - Zsolnay Vilmos út - Rákóczi út - Irgalmasok u. - Széchenyi tér.

Kérjük, hogy aki tud, jöjjön el a biciklis bevonulásra!

Ugyancsak hétfőn este 18 órakor élménybeszámoló esti beszélgetés lesz a zarándokkal Pécsett a CR Nagy Lajos Gimn. kollégiumában, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

További info: Arató Csongor acsongor@freemail.hu



2007.05.10.

A Két Szekér Fogadó menüajánlata május 14 - 20-ig
tovább>>




2007.05.10.

„Védett vagyok”

A Föld napjára rendezett rajzpályázatot a Szivárvány Gyermekház és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. Óvodásaink Dobszai Gréta és Török Anett eredményesen szerepeltek, emléklapot kaptak, munkáikat kiállították.



2007.05.08.

Német színház

Május 4-én a Német Kissebbségi Önkormányzat szervezésében a szekszárdi német színházban jártunk.
Az Othellónak nem szabad kipukkanni című vígjátékot néztük meg. Igen színvonalas, vidám előadás volt, melyre az iskolánk és óvodánk német tanárait és óvónőit is meghívtuk.
Szeretnénk külömböző rendezvényeinkkel a németajkú lakosságot és persze az eziránt érdeklődő minden kozármislenyi lakost közelebb hozni egymáshoz.
Közeleg a pünkösd, ami a németajkúak egyik legnagyobb ünnepe, amit egy hetes rendezvénysorozattal szeretnénk megünnepelni. A részletes programról hamarosan tájékoztatjuk az infó olvasóit.
Hurton Györgyné



2007.05.07.

Sporthírek

Menekülés a győzelembe
Utánpótlás győzelmek Siklóson




2007.05.07.

Óvodai és Bölcsődei PÓTBEÍRATÁS

Értesítjük a szülőket, hogy az óvodás korú (3-6 éves) és a bölcsődés korú (2-3 éves) gyermekek beíratása 2007. május 8-9-én lesz (8-16 óra). A beiratkozáskor a szülő/gondviselő hozza magával a gyermek TAJ számát és lakcímkártyáját.



2007.05.04.

A Két Szekér Fogadó menüajánlata május 7 - 13 -ig
tovább>>




2007.05.04.

Nyugdíjas sarok

A délelőtti klub foglalkozások keretében tervbe vettük, hogy a szociális szolgáltatói körhöz tartozó intézetekkel ismerkedünk, Így látogattuk meg a Nagykozárban lévő bentlakásos otthont is. A gondozottak kedves műsorral köszöntöttek bennünket, melyet közös énekléssel zártunk.
A nagy nyugdíjas egyesület április 30 - án 12 teli autóval útra kelt.
Tagtársuk, Lieber Ilona szülőfalujába Aranyosgadányba látogattunk el. Ezzel a programmal folytatjuk a "Gyökereink " túrákat.
Hasonló elgondolás alapján voltunk már a Hortobágyon, Katona József, Ozorán Horváth István, Pápán Marton Lajos, Bonyhádon Tarcsay Gyöngyvér emlékei nyomán.
A polgármesteri köszöntő és a finom vendégváró falatok után megismerkedhettünk a gyönyörű helyen épült faluval és nevezetességeivel.
A kővágószőlősi templom és a Bányászati Múzeum meglátogatása után a bodai Falu Nap színes kavalkádjába csöppentünk bele.
Mazsorettek, néptánccsoport, citerazene, modern tánc váltogatta egymást, majd Koós János és Dékány Sarolta zárta a sort.
Az egy napos kirándulások szokásos jó kedvével váltunk el egymástól.
Május 2 - án, folytatva a sort, Szederkénybe látogatunk idős barátainkhoz.
Tarcsay Gyöngyvér




2007.05.04.

Sporthírek

Csurgó
Utánpótlás eredmények
Fájó vereség a rangadón




2007.05.04.


Jótékonysági hangverseny az óvodáért

A kozármislenyi óvoda és bölcsőde jótékonysági koncertje 2007. április 27-én került megrendezésre a Zárdatemplomban. Nagy örömünkre ez a rendezvény már hagyományosnak mondható, hiszen már 5. éve ismétlődik.
A koncerten a Pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának Orff Zenekara, Fúvósegyüttese és a Pécsi Tudományegyetem szólistái léptek föl Szőts Annamária tanárnő és Ivasivka Mátyás tanár úr vezényletével.
A környezet, a hangulat felemelő volt, mindenkit magával ragadott.
A koncert bevétele az intézmény alapítványát gazdagítja, amiből további fejlesztő játékokat kívánunk vásárolni.
Köszönjük a részvételt, a segítséget, a támogatást a kozármislenyi óvodások és bölcsődések nevében!

Nagy Istvánné óvónő és a kozármislenyi óvoda és bölcsőde dolgozói



2007.05.04.

Idén először "JÉ" Foci Kupa

Kistérségi focikupát rendeztünk április 23-24-én három korcsoportban. Meghívott települések: Baksa, Bogád, Görcsöny, Pellérd, Egerág, Kővágószöllös. A csapatok hétfő reggel fél 9-re érkeztek, ámulva-bámulva nézték az új hatalmas sportcsarnokunkat, fedett műfüves pályánkat. Ezt látva jó érzés fogott el bennünket és egy olyan elhatározás lett úrrá rajtunk, hogy nyernünk kell!
Első nap a 7-8 osztályosaink műfüves pályán játszottak 2x15 perces mérkőzéseiket. Minden meccset megnyertünk, így kerültünk a döntőbe Baksa csapatával. Hosszabbítás, végül bűntető rúgások következtek. És végül eljött a pillanat GYŐZTÜNK! Aki látta a mérkőzést, mindenki meghatódott, szinte könnyezett az örömtől. A győztes csapat tagjai: Herceg Szabolcs, Kumli Norbert, Hoffmann Máté, Kurucsai Gábor, Koch Renátó, Csuka Norbert, Banó József, Dani Zoltán, Czirkó Krisztián, Buzgány Dávid és a legügyesebb lány focistánk Sonkoly Klaudia.
A csarnokban ez idő alatt a 3-4 osztályosaink vívtak nagy küzdelmet a 6 iskola csapatával. Végül a bronz érmet szereztük meg.
Másnap az 5-6 osztályosok indultak az aranyéremért, a kupáért, a győzelemért. Itt is brillíroztunk, igazi csapatjátékot láthattak a nézők. Minden mérkőzést megnyerve a Bogáddal kerültünk a döntőbe. A közönség buzdítása mellett szinte erőn felül teljesítve (már az 5. mérkőzése ez a csapatnak) sikerült 2:1-re győznünk. A győztes csapat tagjai: Schneider Bálint, Ambach Gergő, Horváth Dávid, Gergics Milán, Pusztai Szabolcs, Batka Norbert, Tóth Attila, Orsós Ádám és Takács Szilveszter.
Mindkét korcsoportban sikerült elnyernünk a "JÉ" Kupát, és négy különdíjat kaptak játékosaink. A 7-8 osztályosoknál a legjobb kapus Kurucsai Gábor lett, a gólkirály Csuka Norbert. Az 5-6 osztályosoknál a legjobb kapust szintén iskolánkból választották az edzők Takács Szilveszter személyében. A gólkirály is iskolánk tanulója, a hatodikos Schneider Bálint lett.
A kétnapos tornára Keszler László képviselő úr felajánlott tízezer forintot a legeredményesebb iskolák csapatainak. A két első és az egy harmadik helyezésünkkel ezt a díjat az iskolánk diákjai nyerték. A megnyert összegen pizzát rendeltünk. A három óriási pizzát nagy lelkesedéssel falták fel a foci megszállottjai.
A csapatok edzői Kása Zsolt; Szikszainé Tamás Andrea voltak.
Köszönjük a mérkőzéseket vezető bíróknak a közreműködést
Sz. Tamás Andrea


2007.05.04.

Janikovszky Éva prózamondó verseny

Idén április 19-én, immár második alkalommal került megrendezésre a Janikovszky Éva prózamondó verseny. A versenyt a kistérségi iskolák felső tagozatosai számára hirdettük, s idén örömmel vettük, hogy még több iskola jelezte részvételi szándékát.
Nagy lelkesedéssel készültek a diákok a megmérettetésre, s érdemes is volt, mert rendkívül jó hangulatban telt el ez a délután. A versenyművek mindegyike érdekes, különleges témájú volt, mégis a többség inkább humoros szöveggel készült, tekintettel arra, hogy a verseny névadója is híres volt a "nevettető" gyermekműveiről.
A kötetlen hangulat megteremtéséhez nemcsak tehetséges gyerekek, hanem a rendkívül gyermekközpontú zsűri is kellett. A zsűri megbecsült tagjai: Baka Sára, a Kozármislenyi Művelődési Ház menedzsere, Füsti Molnár Éva a Pécsi Nemzeti Színház művésznője és Tóth Sándor alpolgármester voltak. Reméljük jövőre is emelik a rendezvény színvonalát.
Az eredményhirdetés alatt szinte mindenki győztesnek érezhette magát - ez is a zsűri hozzáértését, pedagógiai érzékét mutatta-, mindenki lelkesen és elégedetten távozott a versenyről. Végül nem maradhatnak el a díjazottak nevei sem:
5-6. évfolyamosok versenyében
I. helyezett: Szemelyácz Dóra, Görcsönyi Általános Iskola,
II. helyezett: Kohut Nikolett, Szalántai Általános Iskola,
III. helyezett: Szerdahelyi Brigitta, Szalántai Általános iskola.
A 7-8. évfolyamosok versenyében
I. helyezett: Véber Bianka, Janikovszky Éva ÁMK
II. helyezett: Fejes Alexander, Pellérdi ÁMK
III. helyezett: Fejes Angéla, Pellérdi ÁMK

Dr. Csehné Kakuk Andrea



2007.05.04.

Janikovszky Éva rajzpályázat

A Janikovszky Gálához kapcsolódóan rendeztük meg idén is a rajzversenyünket.
Két kategóriában (3-4. és 5-6. osztály) öt iskola száznál is több rajza érkezett. Házi versenyt hirdettünk óvodásainknak is.
A pályázat témája: Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék című könyvéből választott idézetek voltak.
A rajzokat Torhosi Ibolya a Kozármislenyi Művészeti Iskola tanára bírálta el.
Helyezettek: 3-4. osztályosok: 1. Kocsor Réka - Pogány
2. Csike Zsófia - Görcsöny
3. Orosz Henrietta - Pogány
5-6. osztályosok: 1. Pál Gabriella - Kozármisleny
2. Gulyás Dalma - Baksa
3. Topp Edina - Kozármisleny
óvodások: 1. Rákóczy Zsombor
2. Hofecker Csaba
3. Lang Brigitta
Az elkészült művek kiállításra kerültek a Gálán, s ezt követően az iskola aulájában.

Fejes Mária



2007.05.04.

Janikovszky Gála 2007.

Janikovszky Éva nevéhez fűződő rendezvénysorozat záró eseménye, a gálaműsor nagy érdeklődés mellett zajlott le április 27-én. Az igazi gálahangulathoz hozzájárult az is, hogy az immár második alkalommal megrendezett gálaműsor új helyszínen, az intézmény új sportcsarnokában került megrendezésre.
Vidámság, humor, jókedv, öröm. Ezzel lehetne jellemezni összességében a műsort. A gyerekek jutalomjátékként tekintettek a szereplési lehetőségre, így nem csoda, hogy sokféle bemutatóval készültek. Óvodások és iskolások, német és angol gyerekcsoportok, művészeti iskolások, táncosok és ritmikus gimnasztikások. Ők mind meg szerették volna mutatni, hogy mi mindennel is foglalkoznak nap, mint nap az intézmény falai között.
A műsor nagy sikert aratott, a gyerekek pedig hálásan fogadták a szülők és vendégek tapsait. Külön megtiszteltetés volt az intézmény számára, hogy körünkben üdvözölhettük Janikovszky Jánost is, aki néhány meleg szóval felidézte édesanyjának, Janikovszky Évának gyermeki lelkületét.
Két díj kiosztására is sor került a gálán. Immár második alkalommal rendezte meg az intézmény a kistérségi iskolák számára a Janikovszky Éva prózamondó és rajzversenyt. A díjazottak Janikovszky Jánostól és Porvay József igazgató úrtól vehették át a jutalmaikat.
A műsort a kórus zárta előadva az iskola indulójának tekintett "Minden felnőtt volt egyszer gyerek" című produkcióját.
Aki ott volt biztosan jól érezte magát, aki nem azt szívesen látjuk jövőre a 3. Janikovszky Gálán.

Dr. Csehné Kakuk Andrea



2007.05.04.


"Észforgató"

2007. április 27-én három fős csapatunkkal a bogádi "Észforgató" versenyen vettünk részt.
A vidám hangulatban zajló, de folyamatos figyelmet igénylő, két és fél órás versenyben a csapatok logikai készségét, kreatív gondolkodását és általános ismereteit mérték össze. Voltak hosszabb, gondolkodtató feladatok, keresztrejtvények, sorozatok, nyelvi feladványok.
Iskolánk csapata, szoros versenyben a 4. helyen végzett.
A csapat tagjai:
" Krizsics Zorán 6. a
" Tarr Attila 6. a
" Jávorka Ákos 8. a
A szervezők finom kaláccsal, pogácsával és üdítőkkel kedveskedtek a versenyzőknek és kísérőiknek. Az oklevél mellé tárgyjutalmakat is választhattak a fiúk.

Deáky Péter



2007.05.02.

A Kozármislenyi Televízió 2007/18. heti adásai
tovább>>



2007.05.02.

Új letölthető videók!!!
tovább>>



2007.05.02.

FERGETEGES TORNÁDÓ SIKEREK...

A Tánc Világnapja iránti tiszteletből került megrendezésre 2007. április 30-án a XI. Tornádó Kupa táncverseny.
Több szempontból is rendhagyónak tekinthető ez a rendezvény.
A méltó ünnepléshez a kiváló helyszínt a Kozármislenyi Sportcsarnok biztosította.
A februárban átadott minden igényt kielégítő csodaszép sportlétesítmény első ízben adott otthont ilyen jellegű sportesemény lebonyolításához. A Magyar Tánc Sport Szakszövetség engedélyével először fordult elő, hogy a párok nem parketten, hanem a minden Európai Unió-s szabványnak megfelelő aljzaton mérhették össze tudásukat.
A csarnok lelátója a kezdési időpontra szinte teljesen benépesült és ez a tény a napfolyamán mindvégig állandó maradt.
A versenyt Nagy Bandó András köszöntőszavai nyitották, majd bemutatási protokoll következett.
Az ország 18 táncklubja képviseltette magát 176 párral gyerek, junior, ifi, felnőtt korcsoportban, különböző osztályokban mind standard, mind latin kategóriában. A legnépesebb tábor az Adria-Szigo TSE-ből Szigetvárról-Barcsról-Szentlőrincről és Mohásról érkezett (49 pár).
Az első verseny blokk eredmény hirdetése után a hazai táncklub műsorral kedveskedett a nézőknek. Erre az alkalomra készült táncruhában előadott latin-mix formációt vastaps kísérte. A koreográfia Dudley Katalin edző, az előadásmód pedig a táncosok odaadó munkáját dicséri. A Tornádó sportolói igyekeztek jó házigazdaként segíteni társaiknak a különböző ügyes-bajos dolgok megoldásában. Tanúbizonyságot tettek arról, hogy létezik az a furcsa kettősség: a pályán ellenfél, a pálya szélén már barát.
A nézőtér tomboló szurkolása tovább fokozta a hangulatot biztatva ezzel a versenyzőket. Tapsvihar kísérte a Tornádó-s táncosok kimagasló eredményeit. Sorra nyerték az arany, ezüst, bronzérmeket, értékes döntős helyezéseket.
Néhány érdekesség: Tonk Dávid & Markovics Emese a jun II standard versenyén minden pontozónál mind az öt táncban kizárólag első helyeket kapott. Király Balázs & Gyenis Andrea a felnőtt "C" standardet és a latint is megnyerte. Markovics Márk & Fachurdinovaité Mónika az ifik korosztályában 2 arany érem boldog tulajdonosa..

Részletes eredmények:

Hagyománnyá vált, hogy minden Tornádó Kupán az eredmények összesítése után a legeredményesebb klub elnyeri a különleges serleget. A verseny koronája eme megtisztelő cím elnyerése.
Minden versenynek vannak vesztesei itt és most akik ebből az élményből kimaradtak
A Tornádó versenytáncosai ismét bizonyítottak. Kozármisleny lakói, a szponzori és az önzetlen szülői háttértámogatás jelesre vizsgázott.

GRATULÁLUNK MINDEN TÁNCOSUNKNAK!!!!!!

Képriport: http://kep.tar.hu/tornado-tse
A képeket készítette: Holczer János
Holczer Jánosné - Info-koordinátor



2007.05.02.

Kürtős kalács


A tegnapi majális egyik látogatott programja a kürtőskalács sütés volt. Többen a helyszínen érdeklődtek a receptje iránt, amit Hurton Györgyné jóvoltából most közzéteszünk:

Hozzávalók (kb.4-5 db-hoz) : 50 dkg. liszt, 5 dkg. cukor, 1 tojás, 2 dkg. élesztő, só
A hozzávalókat vízzel képlékeny tésztává gyúrjuk. 30 percig kelni hagyjuk, majd virsli vastagságú csíkokat sirítunk (kb. 30-40 cm-es darabokra nyújtjuk) és ezzel a margarinnal megkent sütőfát kicsit hézagosan tele tekerjük. Kézzel kicsit összelapogatjuk. Tetszés szerint lapogathatunk rá őrölt diót is. (megforgatjuk az őrölt dióban) Végül cukros vízzel bekenjük és eleven parázs felett lassan forgatva pirosra sütjük. Ha megsült, a sütőfát a vékonyabb végével tartva a kalácsot lekoppantjuk.



2007.05.02.

Kosár győzelem idegenben


FKSE Szekszárd - Kozármisleny SE 53-81 (17-24, 10-16, 12-15, 14-26)
2007.04.29. 19 óra, Szekszárd Sportcsarnok

Kozármisleny SE: Kovács 4/3, Magony 20/3, Csáki 7, Eller 17/3, Hernádi 24
Cs.: C. Tóth 2, Fagyas 4, Rabb 2, Fegyverneky.
Edző: Krivacevic Dragoljub